Legyezőfű

A legyezőfű, vagy másik nevén réti legyezőfű a rózsafélék családjába tartozó gyógynövény. Ez a növény alapvetően nyirkos réteken érzi otthon magát. Akár 60-100 centiméter magasra is megnőhet, virága pedig a bodzára emlékeztethet bennünket a sárgás-fehér színei miatt. Jellegzetességei közé sorolható még az erős szaga. Franciaországban például a „mezők királynéja” névvel szokták illetni. Nézzük is meg, mire is használhatjuk fel a virágos hajtását.

Alapvetően a legyezőfű a láz- és fájdalomcsillapításban betöltött szerepe miatt ismertebb, mivel hatékonyan léphet fel ezen tünetek ellen, azonban ezek mellett a görcsök oldásában és a gyulladások gátlásában jeleskedhet. Serkenti az izzadást, míg vizelethajtó teakeverékek fontos alkotórészét is képezi. A téli időszak beköszöntével egyre jobban elszaporodnak az influenzás, illetve megfázásos megbetegedések száma. Nem árt erre az eshetőségre felkészülni, és az immunrendszerünk védekezőképességét a lehető legnagyobb mértékben megerősíteni. Ha viszont már megbetegedtünk, kiváló természetes megoldást nyújthat ilyen esetekben a legyezőfű.

Ezek alapján gondoltuk úgy, hogy megosztjuk az emberekkel ezt a csodálatos és természetes lehetőséget, mégpedig egy gyomor számára könnyen emészthető formában. Intsen búcsút a téli megfázás gyötrelmeinek az alábbi linkre kattintva!