Az erdei málna (Rubus idaeus) a rózsafélék családjába tartozik. Egész Európában, így tehát Magyarországon is őshonosnak mondható ez az akár 2 méter magasra is megnövő félcserje. Fűrészfogas szélű levelei 3-5 tagból állnak (ritkán 7 tagúak), felül simák és alul gyapjasak. A májustól augusztusig virágzó virágok fehérek, laza fürtökben vagy bugában állnak. 

Vörös, csonthéjas bogyókból álló terméscsoportja körülbelül 30-40 nap alatt fejlődik ki és érik be, a szederrel ellentétben pedig leválik a vackáról. A gyengén savas, tápanyagban gazdag talajt kedveli és igen magas vízigénnyel rendelkezik, öntözni szükséges. Felhasznált részei közé ízletes gyümölcse és levele tartozik, emellett fel szokták használni konzervipari alapanyagként is.

A levele számos egészségügyi probléma fennállásakor nyújthat megoldást az emberi szervezetnek. Emésztőrendszerünket támogathatja bélgörcsök, gyomorfekély esetén, emellett enyhítheti a hányingert, segítheti az emésztés folyamatait, például hasmenés ellen is fogyaszthatjuk. A gyakori problémának számító cukorbetegségnél lehet még segítségünkre a vércukorszint szabályozásával. Összehúzó hatással bírhat, amely hozzájárulhat a menstruációs fájdalmak csökkentéséhez és a méhfal erősítéséhez. Vizelethajtásban is nagy szerepet vállalhat, továbbá mérsékelheti a húgyúti- és vesegyulladásokat.

Segítse emésztőrendszerét az erdei málnalevél erejével!