Az aranyvessző, másik nevén kanadai aranyvessző az őszirózsafélék családjába tartozó, azon belül pedig az őszirózsaformák alcsaládjában elhelyezkedő évelő növény. Észak-Amerikából hozták át Európába dísznövényként, amire a „kanadai” jelző is utal a nevében. Azóta számos helyen elterjedt az aranyvessző. Ez az igénytelen, gyorsan és magasra növő növény kúszó gyöktörzzsel rendelkezik. Július és október között virágzik, valóságos nektártengert szolgáltatva a rovaroknak. További elnevezései: aranyosvessző, aranyruta, erősrojt és istápfű. Felhasznált részei közé a virágos hajtása tartozik.

Ez a gyógynövény elsősorban a kiválasztó szervrendszerre, azaz a vesére és prosztatára lehet a legnagyobb hatással. Ezt vizelethajtó tulajdonságának köszönheti, miközben a vese- és húgyúti fertőzések kezelésében segíthet. Vesekő és vesehomok esetén szokták még alkalmazni. Prosztatatúltengés fennállásakor támogathatja a szervezetünket. A magas vérnyomást is csökkentheti, csillapíthatja a lázat és segíthet az influenza megelőzésében az immunstimuláló hatásának hála. Gyomor- és bélhurut kezelésénél szokták még alkalmazni külső sebek és ekcéma mellett.

Tisztítsd meg a tested az aranyvessző erejével!