A tölgyfa (Quercus robur vagy petrea) a bükkfafélék családjába tartozik, mely nemzetség mintegy 500 fajt számlál.
Szinte minden európai kultúrában jelentős szerepet kapott, ugyanis az istenek fájának tartották. Kiváltképp tisztelték az ógörögök, az etruszkok, a germánok, a kelták, a skandináv népek és a poroszok. Észak-Görögországban Dodona tölgyfája volt a legrégibb hellén orákulum, ahol a papok a lombok susogásából vélték kihallani a jövőt.
Alapvetően az északi féltekén elterjedt, ezen belül pedig Amerikában, Ázsiában és Európában található meg. Magyarországon a kocsányos és a kocsánytalan tölgy gyakori. Erdőt alkotó, 30-50 méter magas fa, fiatal ágai fénylők, szemölcsökkel borítottak. Levelei szórtak, bőrszerűek, fénylőek, 4-6 ívben lekerekítettek. Egylaki növény, porzós barkái 2-4 centiméter hosszúak, termős virágai nyélen ülők. Felhasznált részei közé a fiatal ágakról lehántott kéreg, levél és a makktermés tartozik.
A tölgy számos területen támogathatja a szervezetünket. Segíthet a hasmenés csökkentésében, miközben csökkentheti a gyomor- és bélvérzés és a gyulladások mértékét. Antibakteriális hatása is megfigyelhető. Külső felhasználásra szintén alkalmazzák előszeretettel, legyen szó izzadásról, aranyérről, visszérről. Ekcéma, lábszárfekély, szájöblőgetés és ecsetelés esetén lehet segítségünkre.
Használja ki a tölgy ősi, természet adta erejét!