A beléndek (Hyoscyamus niger), vagy másik nevén bolondító beléndek és csábítófű a burgonyafélék családjába tartozik. A Kárpát-medencében közönséges gyomnövénynek mondható. Az egy méter magasságot is elérheti, levele változó nagyságú, virága harang alakú, tarka, ibolyás erezettséggel, bíbor torokkal. A korai civilizációkban az istenek növényének számított, majd az ördög művének is tartották. A középkorban ez volt az egyik alkotóeleme a boszorkányzsírnak, amivel ha bekenték magukat révületbe estek és hallucináltak az emberek. Az idők folyamán számos módon visszaéltek vele, mérget is kevertek belőle. Felhasznált részének a levele számít. FONTOS! A növény minden része súlyosan mérgező, csak gyógyszertári készítmények használata javasolt.
A beléndek azonban számos területen támogathatja az emberi szervezet zavartalan működését, azonban leginkább az emésztőrendszerünket segítheti. A gyomor és béltraktus görcsös állapotát javíthatja, továbbá csökkentheti az asztmás rohamokat. Külsőleg szokták még alkalmazni az olajos kivonatát, különösen reumás fájdalmak enyhítésére.
Használja ki a bolondító beléndek természet adta erejét!